Mézes-chilis BBQ marhaoldalas velesült hagymás-burgonyával

Hozzávalók:

  • 2-2,5 kg marha oldalas
  • 5-6 szem burgonya
  • 5-6 fej vöröshagyma
  • Bors
  • Méz
  • Chili szósz
  • 1 üveg sör

     Előre is elnézést kérek azoktól, akik valóban BBQ-znak és értenek hozzá 🙂 Ez a recept egy kiskonyhai körülmények közt megvalósítható étel azok számára, akiknél nem áll rendelkezésre külön eszköz a BBQ-hoz, szóval a fent említett tábor számára valószínűleg szentségtörés, de nézzék el nekünk és engedjék, hogy élvezzük így is 🙂

Szóval, mint említettem a steakhez hasonlóan ismét azon van a fókusz, hogy a fogást megvalósíthassuk bármelyik háztartásban, mindenféle extra eszköz híján is. Először is kerítsünk egy nagyobb tepsit / tálat ami be tudja fogadni a húsunkat. Oldalasból 1,5 kg alatt nem érdemes gondolkodni, egyszerűen nem igazán lehet szép darabot vágni a sütéshez, illetve ennek közel fele csont. A húst jó alaposan sózzuk be és szórjuk meg borssal. A burgonyát és a hagymát vágjuk jó nagy cikkekre, keverjük össze és kis sózással terítsük le a tepsi aljára. Fektessük rá az oldalast és öntsünk alá 1-2 dl sört, majd alufólia alatt 130 C°-os sütőben süssük kb. 5 órát. A hús méretétől függően ez lehet kicsit kevesebb, ellenőrizzünk rá 4-nél villával, addig hagyjuk míg egy omlós állaghoz jutunk. Amíg a hús sül bőven van időnk mindenre, de mindenképp keverjünk be egy szószt,amivel a húsunkat fogjuk kenegetni az utolsó fél órában. Ennek összetevői BBQ szósz, méz és chili. Az Erős Pistát nem kedvelem, mert nagyon sóz, inkább chili szószt javasolnék a célra. Az arányokat mindenkinek az ízlésére bízom, nekem a 2/3 BBQ szósz 1/6 méz, 1/6 chili szósz vált be. Miután a húsunk omlós, vegyük le a fóliát, csavarjuk fel a sütőt a legmelegebb állására és kezdjük el rápirítani a szószunkat. Kenegetünk, kis sört öntünk alá, hogy gőz legyen a sütőben, majd pirítunk és ezt ismételgetjük, amíg az egész húsunk felszínét be nem vontuk a szósszal. Ez időközben lecsorog a krumplinkra is és az egész ételt átjárja a kellemes édes-csípős ízvilág. Készíthetjük marhaszeggyel is, de én személy szerint az oldalas zsírosságát kifejezetten előnyösnek látom egy ilyen hosszú sütéshez.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!